2013.év tervei




  Az ÉdenTeremtő ez idő szerint egy magánkezdeményezés. Ezért hivatalos szervezetről, akár bármilyen alapítványról nem beszélhetünk az ÉdenTeremtő kapcsán. A blog magánszemélyhez kapcsolódik, ezért a cikkek és az oldalak tartalmáért, a blog megjelenéséért és a kitűzött célok megvalósításáért egyedül és kizárólag engem - Kali György - terhel a felelősség.

  Az általam kidolgozott tervek és rendszerek mindegyike azon célból jött létre, hogy a saját személyes, a családom közvetlen, és a közösségeim közvetett és széleskörű környezete számára adjon egy új perspektívát, egy olyan elkövetkezendő társadalomban, ahol az igaz értékek a mindenki számára kedvező, megfelelő, életet támogató, és a földdel - mint élő szervezettel - teljes összhangban lévő folyamatokra és cselekvésekre épülnek.

  Ezen tervek megvalósítása megkívánja, hogy munkámba bevonjam azoknak az embereknek és közösségeknek  az eredményeit, akik az ÉdenTeremtő általános célkitűzéseiben megjelölt területeken már komoly eredményeket értek el.
  A tervek és célkitűzések megvalósítását magánemberként kívánom véghezvinni, majd az eredményeket és az "alkotásokat" más emberek és közösségek számára elérhetővé tenni..

2013. év tervei

  Mindazon elképzelések és tervek megalapozása, amelyek hozzájárulnak, egy tudatos, önfenntartó, önellátó és a növény-, és élővilággal összhangban működő élőhely(ek) kialakításához. Ezek közül is azok a tervek kaptak nagy hangsúlyt, s kerültek időrendileg előbbre, amelyeknek megvalósítása:
  1. hosszabb időt vesz igénybe, a folyamat törvényszerűségei alapján,
  2. semmilyen előkészületet nem igényel,
  3. a kész tervek alapján, máris kivitelezhető.

Ide tartoznak a következők:


  • Génbankok, tájfajta gyűjtőhelyek felkeresése
  • Régi magyar zöldség-, gyümölcs-, és gabonafélék szaporítóanyagának beszerzése
  • Ezen magvak és növények telepítése szaporítása
  • Kapcsolatfelvétel a hasonló célokkal rendelkező szervezetekkel, kezdeményezésekkel
  • Kizárólag természetes anyagokból épülő komplett esővíztározó rendszer kiépítésének kidolgozása
  • Holtvíz energetizáló berendezés megépítése
  • A Magyarországi önellátó falvak felkeresése; tapasztalatgyűjtés, kapcsolatfelvétel
  • Szabad Oktatási perspektíva alapjainak lefektetése
  • Élő rendszerű létesítmények tervezése, megvalósítása


  Ezen tervek részletesebb beszámolója egy későbbi bejegyzésben kerül bemutatásra. A fontosabb és általam nehezebben értelmezhető pontokat külön bejegyzésekben egyenként fogom tárgyalni. Úgy mint a Szabad Oktatási perspektíva, vagy az élő rendszerű létesítmények. A tervek megvalósítása - lévén 2013. június - folyamatban van - és abban is marad!

Türelmét nagy szeretettel köszönöm, és kívánok eredményes cselekvéseket Önnek is!

2 megjegyzés:

  1. Kedves György!
    Az anasztazia.hu oldalon olvastam a levélváltásodat Piroskával. Szeretném felvenni a kapcsolatot veled, mert úgy látom, igencsak egy rugóra jár az agyunk. Messzemenőkig egyetértek az elképzeléseiddel, melyek megvalósításában - ha van rá mód - szeretnék együttműködni. Én szintén elkötelezett híve vagyok az olyan életmódnak, mely - a természethez visszatalálva - építőleg hat környezetére, visszaállítja az élővilág sokféleségét, miközben megszünteti a környezetszennyezést. Lelkes támogatója (és lehetőségem szerint gyakorlója) vagyok a vegyszermentes, bio gazdálkodásnak. Igyekszem úgy alakítani az életemet, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjak magam után. Ezen kívül szintén fontosnak tartom, hogy ezt a fajta gondolkodásmódot minden eszközzel terjesszem, és kapcsolatokat építsek hasonló gondolkodású embertársaimmal. Ezért is fogtam hozzá három éve az ökogabi.hu honlap szerkesztésébe. Remélem, így sok embernek lehetek segítségére, akik ilyen információkat keresnek. Egyébként hozzád hasonlóan, én is szeretem a környezetemet magam megteremteni elképzeléseim szerint. Néhány példa: (sörkollektor mintájára) macskakollektor, gravitációs fűtési rendszer, télikert, esővíztározó rendszer, kerti tó. Jelenleg Érden lakom, de hosszabb távú terveim szerint vidéken képzelem el az életemet, a saját kis egy-két hektáros édenkertemben, családdal. Ilyen egymással szomszédos kis birtokokból kiépülhet egy ökofalu. Ennek megteremtésére pár éve elkezdtünk szervezkedni néhány barátommal. Megismerkedtünk a Helykeresők nevű szerveződéssel, akikkel alkalmas területeket is meglátogattunk. Kátai Piroskával még Abán találkoztunk, egy előadáson. Megismerkedtem Petró Tiborral, aki "Egy hektáros öröklét" címmel tartott előadásokat, és hasonló elképzelései vannak. Most röviden ennyit, részletesebben szívesen írok e-mail-ben, vagy akár személyesen. E-mail címem: okogabi@gmail.com
    További sikeres tevékenykedést kívánok!
    Pécsi Gábor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gábor!

      Nagyon köszönöm a megkeresésed, és a lelkesítő meglátásaid, cselekedeteid. Nagyon örülök annak, hogy egyre több hasonló gondolkodású ember válik egyben cselekvő emberré is.

      Nagyon szimpatikus a látásmódod és természetesen a kapcsolatfelvételnek semmi akadálya. Csupán egy kis türelmet kérek tőled. A jövő héten - 2014. február 3. - vagy levélben, vagy más módon jelentkezem és ott folytatjuk a beszélgetést.

      Hálás szívvel, szeretettel

      Kali György

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...