2013. november 6., szerda

Elhanyagolt Bölcsesség - A Teremtő Ízei



Házi Berkenye


Régi Magyar tájfajták, újfajta jövevények

  A Génbűvészek, Génboszorkák cikkemben arra igyekeztem rávilágítani, miért olyan fontos megmentenünk a régi Magyar tájfajtákat. Mert hagyományt tükröznek, mert Magyar vér csörgedezik bennük, mert együtt rezegnek velünk, mert ők adják meg mindazt amitől Magyarnak érezhetjük MAGunk.

  Nagy hálával tartozunk mindazoknak kik az elmúlt évtizedek, évszázadok alatt azon munkálkodtak, hogy e kincset megőrizzék nekünk.
És azt is gondolom, hogy kötelességünk bekapcsolódni ebbe a szívet melengető folyamatba, ha szeretnénk egy élhető, szeretet alapú jövőt itt a földön.
  És ha igazán meg szeretnénk érteni a dolgot; ezek azok a növények, amik biztosan azokat a mikroelemeket tartalmazzák, amire egy ezen a területen élő embernek szüksége van.


Galagonya

Tájfajták változatossága - Kukorica


  A Jövő Növénye - Isteni Bambusz című bejegyzésben bemutattam e nemes növényt, aminek nem sok köze van a Magyar rezgéshez. Nem tájfajta, nem őshonos. Nem Magyar lelkületű, nem itteni rezgésű.
  Én azt mondom, ha már elkezdtük megvalósítani, hogy megmentsük régi hazai kincseinket, van jogunk arra is, hogy megajándékozzuk magunkat egy olyan lehetőséggel, ami most és itt éppen nekünk adatik meg.
  Még nem Magyar, még nem honos. Azzá tehetjük.
  Mert ki szeretne vitatkozni arról, hogy habár a piros paprika - mint fűszer - a Magyarok nevéhez fűződik, valójában a növényhez semmi közünk, hiszen a tengeren túlról került hozzánk. Magyar, vagy nem Magyar?
  Már az!


Húsos som

Áfonya


Elhanyagolt bölcsességek

  Ott van minden olyan régen fogyasztott és mára elfeledett gyümölcsünkben, melyeket még én is fogyasztottam gyermekként, és csak is akkor. Eltűntek.
  Írtam nemrég, hogy a Magyar szellem mindig törekedett az Isteni Teremtésre. Ennek a legkézzelfoghatóbb bizonyítékai ott vannak a Magyar hagyományokban, a népdalainkban, a népmeséinkben éppúgy, mint a növényeinkben.

  Midőn egyszer Géczy Gáborral a Magyarok nemesítési törekvéseiről és eredményeiről beszéltünk, azt mondta nekem: "Csak nézz bele egy Fritz, vagy egy Magyar tarka szemébe!". Igen ott a válasz mindenre.      Azért Magyar, mert oly' hosszú ideig itt élt a Magyar lelkületű ember mellett, benne a szívében, és átvette ezt az érzelmet, ezt a rezgést.

  Erre a növények is éppúgy képesek. Átveszik Teremtőjük, nemesítőjük rezgéseit. Milyen ez a rezgés? A jobbító szándék, az alkotni vágyás, a SZERetet rezgése ez. Csak nézd bele bátran a Magyar tarka szemébe!
  Meglásd, meglátod!


Kökény

Tájfajták változatossága - Paradicsom
Sárga szilva


SZÍVlelés

  Mindazon tudást mely egykoron szívünkben volt, mi megmutatja milyen útra lépj, s visszavezet a forráshoz, apró pénzért pribék sorra adtuk. A Mi döntésünk vala ez, s most eljött az idő, hogy a szekér kereke fordult.   Ráébredtünk MAGunkra, a világ tükrében felismertük MAGunkat.

  Eljött hát a MAGidő, a nagy idő, s lőn világosság!


Kecskecsöcsű szőlő

Naspolya

Feketeberkenye


 Magyar Teremtés

  Tegyük tisztába hát e vegyes érzelmeket!
  Tudunk e még teremteni, s van e bennünk szándék? Követjük e Aba útját,  ki régen erre vár még?

  Több tízezer évig EGYsÉG tartott össze minket, nem létezett EGYén. Tudás volt csak, Isteni, mert nem GONDoltunk: TETTünk!

És milyen úton-módon, megint éled a tűz, mint kilenc után a tíz! Fújtatóval szítják fentről, roppant SZÍVvERŐvel!


Szedermálna

Fanyarka

Tájfajták változatossága - Tök


Megértés

  Amidőn a szív beszél, elhalkul az elme, s ha nem találod még helyed, csak ülj be legBELÜLre!
Erre kérlek téged is, ha kérdéseid vannak, s hidd el nekem meghallod válaszát e Hangnak.


Glocker cseresznye

Sóskaborbolya



Törekvéseink

  Ha tiszta szívvel nézed a dolgokat, világossá válik, mi az igen, mi a nem. Tőlem sokszor kérdezik, milyen irányba megyünk. Én azt érzem a szívünk irányába.
  Ellentmondásnak tűnő állításokat hallanak, olvasnak tőlem. Ha úgy tekintem: az. Én amit mondok érzésből mondom. Nincs benne GONDolat.
  Eleink is így vészeltek át több évezredet, s én azt döntöttem, követem útjukat.

Jer velem!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...